A Fradi győzött az első idei edzőmeccsén

Szerző: BaZso On január - 21 - 2011

A Ferencváros a román élvonalban szereplő ellenfele felett egy gólos győzelmet aratott. Az FTC máltai csatára André Schembri duplázni tudott.

A Ferencváros szászrégeni kiruccanásán sikerrel vette a Marosvásárhely gárdája elleni összecsapást. Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, a legnagyobb helyzetünk Heinz előtt adódott, aki a 25. percben 12 méterről lőtt fölé. A 34. percben a bíró büntetőt ítélt, miután a Bogdan a tizenhatoson belül elesett Csizmadia mellett (a játékos a mérkőzés után elismerte, hogy hozzáért ellenfeléhez, aki azonban rájátszott az esetre). A büntetőt Dan a bal felsőbe vágta. A második félidőben felpörögtek az események, előbb Tóth Bence egyenlített 11-esből, majd Schembri találatával már a zöld-fehéreknél volt az előny. Pár perccel később azonban megkapta második büntetőjét is a hazai csapat, amit értékesítettek. A 83. percben Schembri második góljával kialakult a 3-2-es végeredmény.

Marosvásárhely – Ferencváros 2-3 (1-0)

Gól: Dan 34. – 11-esből, Zakarta 72. – 11-esből, ill. Tóth B. 64. – 11-esből, Schembri 69., 83.

Az FTC összeállítása:

Ranilovics (Haber 46.) – Rodenbücher (Balog 46.), Csizmadia, Dragóner (Tutoric 46.), Junior (Fülöp 46.) – Kulcsár, Maróti (Peszmeg 46.), Rósa (Tóth B. 46.), Józsi (Morales 46.) – Heinz (Junior 52.), Miljkovic (Schembri 46.)

A mérkőzés összképét tekintve a Fradi megérdemelten nyert romániai vendégjátékán.

(Fotó: ftc.hu)

Kapcsolódó cikkek

  • Elutasították a Fradi óvását
  • Újpest-Fradi: 2*2 néha HAT, az idegekre is! (videó)
  • Szombaton jön az Újpest-Fradi derbi! (videó)
  • Veron öccse a Fradiban folytatja
  • Morales: Minden derbi nehéz, de ezt várom a játékosaimtól!

Véleményezz (Kulturáltan. Vigyázz mindenki lát, ez a "net" átka ...):