Khedira elmondása szerint egyre jobban halad a spanyollal és a Real Madrid játékstílusát is kezdi megszokni, de még sok munka áll előtte.
Nemrég José Mourinho egy nyilatkozatában mesélt arról, hogy Mesut Özilnek és Sami Khedirának nagyon nehezen megy a beilleszkedés a Real Madridba, mert egyik játékos sem beszél spanyolul. Most a tunéziai származású játékos is megszólalt az ügyben.
- Az első hetek tényleg nagyon nehezen teltek. Amikor valaki egy új országba érkezik és nem beszéli a nyelvet nagyon nehéz lesz a kommunikáció a társaival. – mondta Khedira a Kicker magazinnak. - Nagyon erősnek kell lenni, hogy ezt az ember átvészelje. Számomra már az elején is egyértelmű volt, hogy ha a Real Madridba megyek, minden problémát le kell győznöm.
Mourinho nem csak a két játékos spanyol- hanem angol tudását is kritizálta:
- A spanyolom fejlődik. A válogatott mérkőzések után heti három nyelvórára fogok járni. Ha valaki a világ egyik legjobb klubjában játszik, akkor mindent tökéletesen kell csinálnia, ezt Mesut is ugyanígy gondolja.
A Mallorca elleni mérkőzésen az első fordulóban mindkét játékos, csak csereként kapott szerepet:
- Az a futball, amit a Real Madridban játszanak, teljesen új a számomra. Nem tudom azt a stílust három hét alatt megváltoztatni, melyben 20 évig játszottam. De tudom, hogy jó úton haladok. Mindig szem előtt tartom, hogy a világ legjobb klubjában játszom a világ legjobb edzőjével. – fejezte be Khedira.







