A Debrecen nehéz csoportba került a PSV-vel és a Sampdoriával, egy kvartettbe került a Zenit és az Anderlecht, a Juventus és a Manchester City, az Atlético és a Leverkusen.
Kisorsolták az Európa Liga csoportjait, nézzük fontossági sorrendben, vagyis kezdjük a Lokival, majd a magyar érdekeltségű csapatokkal.
I-csoport
Nehéz csoportba került a Debrecen, ennél könnyebbet is el tudtunk volna képzelni. A jó hír viszont, hogy több sztár mellet magyar játékosok is tiszteletüket tehetik Nyíregyházán (Budapesten). Az első kalapból Dzsudzsák Balázs csapata az ellenél, vagyis magyar játékos hazalátogathat volt csapatához a PSV-vel. Cassano is idelátogat, a Sampdoria a második kalapból az ellenfél, ha Koman marad, akár ő is pályára léphet a Loki ellen. A harmadik kalapból egy ukrán fekete ló, a Methalist Kharkiv az ellenfél. Ebben a csoportban bizony egy-egy pontszerzés is bravúrszámba fog menni.
G-csoport
Ebbe a kvartettbe került a többi magyar érdekeltségű csapat: a Zenit és az Anderlecht. Mindkét együttes a Bajnokok Ligája selejtezőből jutott ide, így Juhász és Huszti majd farkasszemet nézhet egymással, feltéve ha előbbi addig nem vált klubbot, utóbbi pedig beverekedi magát a csapatba. A harmadik együttes Németh Krisztián volt csapata, az AEK Athén, a leggyengébb pedig a számunkra jól ismert Hajduk Split.
A-csoport
Az első csoportba igazi sztárcsapatok kerültek, hiszen a Juventus és a Manchester City is ide nyert besorolást. Nyilván ők fognak küzdeni az első két helyért, a Salzburg és a lengyel Lech Poznan nem nagyon fog tudni beszólni a küzdelembe.
B-csoport
A B jelű kvartettben is lesznek izgalmak, hiszen a címvédő Atlético Madrid mellett a Bayer Leverkusent is ide osztották. Nekik is az a mázlijuk, hogy csak az nem biztos, melyik helyen jutnak tovább, hiszen ellenfeleik még a Rosenborg és a görög kiscsapat, az Aris lesznek.
J-csoport
Ez lett kétség kívül a halálcsoport, hiszen egy spanyol, egy francia és egy német is ide került. A BL-ből meglepetésre kihulló Sevilla mellé a párizsi PSG, és a jelen pillanatban még Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund került besorolásra. A negyedik egy ukrán kiscsapat, a Karpaty Lviv, valószínűleg nem fog tudni odakerülni az első három hely valamelyikére.
K-csoport
A K-csoportba került az Európa Liga mezőny egyik legerősebb csapata, a Liverpool. Nem lesz egyszerű dolguk, hiszen megkapták a román Steaua Bucarestet, az olasz Napolit és az Utrechtet. Ennek ellenére meglepetés lenne, ha Fernando Torresék nem tudnák sikerrel venni a csoportküzdelmeket.
D-csoport
Villarreal, Bruge, Dinamo Zagreb, PAOK
E-csoport
AZ Alkmaar, Dinamo Kijev, BATE Boriszov, Sheriff Tiraspol
F-csoport
CSKA Moszkva, Palermo, Sparta Praha, Lausanne
H-csoport
Stuttgart, Getafe, Odense, Young Boys
L-csoport
Porto, Besiktas, CSKA Szofia, Rapid Wien







