A botrányoktól korántsem mentes támadó a Premier League egyik élcsapatához szerződött.
A fiatal olasz csatár tengernyi gonddal küzdött az utóbbi időben az Internazionale együttesénél. A játékos akkori trénerével, Jose Mourinho-val nem jött ki túl jól, sőt az Inter szurkolóival sem volt makulátlan a viszonya. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy akár maradhat is a gárdánál, főleg amikor biztossá vált a portugál sikeredző távozása.
De ez nem így történt…
Mario Balotelli (fotó) távozni akart – az őt ért folyamatos kritikák miatt – ezért ügynöke azonnal talált neki egy kiutat ebből a helyzetből. A Manchester City-nek mindenáron kellett a balhés focista, így Balotelli ügynöke, Mino Raiola a héten Manchesterbe utazott, hogy megegyezzen a vezetőkkel. A klub elöljárói gyorsan elfogadták a labdarúgó által kínált feltételeket. A csatár pénteken már át is esett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, így ezt követően aláírták a szerződést.
- Balotellivel nagyot fejlődik a csapat, nagyon örülök, hogy csatlakozik hozzánk – mondta Roberto Mancini, a City menedzsere. – Azért esett rá a választásunk, mert fiatal. A napokban leülök vele beszélgetni, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó befektetésnek bizonyul a megszerzése.
Az angol csapat hivatalos honlapján számolt be a színesbőrű ék leigazolásáról. Bár a közleményben nem hozták nyilvánosságra a szerződés részleteit, de szigetországi források szerint a City 28 millió eurónak megfelelő összeget fizetett a tavalyi BL-győztesnek. Az információk szerint a “Super Mario” becenévre hallgató fenegyerek 5 éves kontraktust kötött új egyesületével.







