Az MTK labdarúgója, Adorján Krisztián 3 éves szerződést köthet a Liverpool csapatával.
A 17 éves tehetséges focista tavaly nyáron került az angolokhoz, akik azt mondták, hogy a következő egy évben eldöntik, szükségük van-e a játékosra. És örömmel jelentjük, szükségük van a magyar srácra.
Mivel az edzéseken és a mérkőzéseken is kiderült, hogy Adorján Krisztián korosztályának egyik legtehetségesebb labdarúgója, Liverpoolban úgy látták, újból csiszolatlan gyémántra bukkantak Magyarországon, ezért már elő is készítették a papírokat.
Németh Krisztián, Simon András, Gulácsi Péter (U20-as “bronzos” ifjak) és Pölöskei Zsolt (mindet kölcsön adták…) után újabb hazai tehetséget alkalmazhat a ‘Pool.
Mindannyian az MTK korosztályos- vagy felnőtt gárdáiból kerültek ki, (egészen pontosan a Sándor Károly Akadémián nevelkedtek) mielőtt Angliába kerültek volna.
Itt jegyezném meg személyes véleményemet, miszerint ebből az esetből is kitűnik, hogy rendkívül hasznos és fontos dolog a tehetségek kinevelése, melynek legfőbb eszköze az akadémiák létrejötte.
Egyébként egyre több honi tinédzsert szerződtet az angol nagy hagyományokkal rendelkező sztárklub. Minden Németh és Simon ügyével kezdődött… Azóta egyre jobbak a kilátások hazai szempontból.
Még az is lehet, hogy pár embert a magyarok közül majd beépít a “vörösök” újdonsült menedzsere – Geráék egykori trénere – Roy Hodgson.
(Fotó: sandorkaroly.hu)







