A kánikula ellenére fantasztikus felkészülési mérkőzést játszott egymással a magyar bajnokság két élcsapata. A Vidi kölcsön csatára, Sitku Illés is eredményes volt a liláknál.
A szinte már elviselhetetlen hőség miatt a csapatok úgy állapodtak meg, hogy minél előbb le kell játszani az edző mérkőzést.
A Felcsúton megrendezett találkozón a Videoton a 14. percben egy egyéni alakítás révén szerezte meg a vezetést. Szakály Dénes (a képen) egy cselsorozat végén lőtt a kapuba. 1-0!!!
A 43. percben Lencse László egy 16 méteres lövéssel kétgólosra növelte a – héten az Európa Ligában remiző – Vidi előnyét. 2-0!!!
A szünetben az Újpest trénere, Mészöly Géza nem cserélt. A Videoton szakvezetője, dr. Mezey György azonban több poszton is változtatott.
A 49. percben egy büntetőt követően Goran Vujovics is feliratkozott a góllövők közé. 3-0!!!
Majd az 58. percben megint a montenegrói csatár villant és két csel után a bal felső sarokba tekert. 4-0!!!
A 73. percben egy tetszetős támadás után szépítettek a lilák. Egy Tisza-Sitku-Simek összjáték után, a “gyorsvonat” becenévre hallgató Simek Péter bevezette a 16-osra a labdát, és 13 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 4-1!!!
A 82. percben Nagy Dániel játszotta be a labdát a 16-oson belül helyezkedő Vujovics elé, aki 12 méterről az ellenfél kapujának bal oldalába helyezett. 5-1!!!
A 83. percben egy ügyes összjáték végén Rajczi Péter kapott remek labdát, és 12 m-ről a jobb alsó sarokba vágta a játékszert. 5-2!!!
A 86. percben aztán kialakult az a sok gólt hozó végeredmény, melyen a fehérváriak két góllal bizonyultak jobbnak, mint a budapestiek. Tisza hozta ziccerhelyzetbe Sitku Illést, a Viditől kölcsönkapott támadó 10 méterről gurított Tujvel kapus mellett a hálóba. 5-3!!!
A találkozón pályára lépett az izraeli próbajátékáról visszatért Vermes Krisztián is, aki marad az Újpestnél. Korcsmár Zsolt erre a napra pihenőt kapott Mészöly Géza vezetőedzőtől, a posztján Egerszegi Tamás szerepelt a mai találkozón – írja a negyedik kerületiek hivatalos honlapja.
Kezdőcsapatok:
Videoton: Sebők – Lázár, Milovanovics, Vaskó, Hídvégi – Polonkai, Djordjic – Nagy D., Szakály, Mutumba – Lencse
Játszott még: Tujvel, Margitics, Ponczók, Vujovics, Nikolics
Újpest: Balajcza – Szokol, Vermes, Takács, Kovács D. – Mitrovics , Egreszegi – Simek, Tisza, Sitku – Rajczi
Játszottak még: Bognár I.
Videoton – Újpest 5–3 (2–0)
Felkészülési mérkőzés
felcsúti edző pálya, 300 néző
Gól: Szakály D. (14.), Lencse (43.), Vujovics (49., 58. – büntetőből, 82.) illetve Simek (73.), Rajczi (83.), Sitku (86.)
(Fotó: vidi.hu)







