Szlovénia az első játékrész után már 2-0-ra vezetett az amerikaiak ellen, de USA a második félidő elején szépített, majd az egyenlítés is sikerült.
Nagyon jól indult a meccs az európai kiscsapat számára: a 13. percben Birsa egy gyönyörű átlövéssel megszerezte a vezetést. Az amerikaiak nem tudtak jól lereagálni a gólt, támadásaik nem hordoztak veszélyt magukban és a védelmük sem állt a helyzet magaslatán: Ljubijankic így kétgólosra növelte Szlovénia előnyét.
Az amerikaiak a félidő végén találtak magukra, de a szépítő gólig a szünet utáni második percig kellett várni: Donovanra nem figyeltek a védők, aki a jobb szélen egyedül vezethette a kapura a labdát, beadás helyett pedig erőből a kapus szeme közé lőtte a játékszert, hatalmas gól volt.
USA tovább folytatta az offenzívát, aminek a 82. percben meg is lett az eredménye: Bradley is szépségdíjas találattal egyenlített. Sőt Altidore fejesből a harmadik találatot is megszerezte, de a bíró – csak ő tudja miért – nem adta meg a gólt.
Szlovénia ezzel a döntetlennel még nem jutott be a 16 közé, sőt elég nehéz helyzetbe került, hiszen Angliával játszik a harmadik fordulóban. USA sincs egyszerű helyzetben, hiszen az eddig megszerzett két pont nem biztos, hogy elég lesz, habár az utolsó fordulóban Algéria ellen kötelező a győzelem.
A szlovénok vezető gólja, 1-0
Ljubijankic gólja, 2-0
Donovan bombája, 2-1
Bradley egyenlítése, 2-2








